Volt játékosaink Görög Zsófi és Tóth Eszter  az U 17-es válogatottban!!!!


Szlovénia ellen játszik a női U17-es válogatott

Hevesi Tamás szövetségi edző együttese az októberi Európa-bajnoki selejtezőkre való felkészülés keretében lép pályára Lentiben.

A női U17-es válogatott számára kiválasztó edzőtáborokkal indult a tavasz, majd kialakult a keret, s Telkiben egy összetartással készült a csapat a következő feladatokra. Most első idei felkészülési mérkőzése előtt áll az együttes, a szlovénok elleni összecsapásra hétfő óta Gosztolán készül a válogatott. A találkozó szerdán 16 órakor kezdődik Lentiben.

 

- Az Eb-selejtezőkön nagyon nehéz csoportba kerültünk: az világelitbe tartozó svédek mellett a horvátok és bolgárok lesznek az ellenfeleink, és a kvartettből sajnos csak egy csapat jut tovább - mondta Hevesi Tamás. - Mivel nagyon fiatal és kevésbé rutinos játékosokról van szó, az elsődleges cél, hogy mentálisan felkészült, jó csapatot kovácsoljunk össze. Remélem, októberre sikerül megvalósítanunk ezt a célt. A szerdai mérkőzésen nincs eredménykényszer, a legfontosabb, hogy minél több kerettag játsszon, és lássam a csapatjáték fejlődését.

 

A válogatott kerete:

 

Kapusok:

Földes Fanni (Viktória FC Szombathely)

Hargas Annamária (Ferencváros)

 

Mezőnyjátékosok:

Lázár Alexandra (Tápiószecső FC)

Gál Henrietta (Ferencváros)

Vőfély Noémi (Ferencváros)

Tóth Eszter (TFSE-Hegyvidék SE)

Németh Loretta (Győri ETO)

Pintér Szonja (MTK Hungária)

Mesterházi Csilla (Ferencváros)

Kókány Regina (MTK Hungária)

Horváth Zsófia (Ferencváros)

Fodor Szintia (Tápiószecső FC)

András Anita (Gizella Veszprémi SE)

Vidovenyecz Anna (MTK Hungária)

Lengyel Alexandra (Somogyjád SZKKSE)

Görög Zsófia (Ferencváros)

Bucher Bettina (PVSK)

Diószegi Fanni (Ferencváros)

Fenyvesi Evelin (Ferencváros)

Zeller Dóra (Ferencváros)

Nagy Alexandra (MTK Hungária)

Dencz Orsolya (UTE)

Fradi
2018-08-09 09:19:31
Miért szünt meg a csapat?
Szitó Bence
2018-04-01 20:35:46
sziasztok kemenyek
Szitó Bence
2018-04-01 20:35:05
sziasztok
Ketrecharcos
2017-10-25 13:46:39
Szasztok :D
Ferike
2017-09-28 20:44:27
Jó volt ma az eddzés $anyi Bá$tyám.
Migráns
2017-09-27 14:20:03
Már ti beszöktetek?
Sanyi
2017-09-27 14:18:24
$emy rottyul wok bá$tya...Hónap talizunk eddzésen
Sanyi
2017-09-27 14:13:32
Am mikó lessz eddzés?
tokár attila
2017-05-29 10:38:07
csababá nem lehet meni tarpára a kis csapatba focizni
Jóni arnold
2016-12-13 12:34:22
hogy vana család
udvözli Izso Sándor is









  • Egy régi film a Görög focisuliról
  • Meglátja mester menni fog.
  • Győznünk kell!!!!!
  • Görög focisuli-Somesul satu Mare U 9
  • Görög focisuli-Kinder Carei 1.rész U9
  • Görög focisuli-Kinder Carei 2.rész U9
  • Görög focisuli-IL Calcio Satu Mare Döntő U9
  • Görög focisuli-Loki focisuli U9
  • Görög focisuli-Loki focisuli U9 2.rész
  • Görög focisuli - Halásztelek U 9 /2011/
  • Görög focisuli - Pénzügyőr U 10 /2011/
  • Görög focisuli - LPS satu Mare 2012
  • Görög focisuli -Kinder Carei U 10 /2012/
  • Görög focisuli-Hírös Ép Kecskemét /2011/
  • Görög focisuli-Plútó Eger /2011/
  • Görög focisuli - Viitorul Zalau /2012/
  • Görög focisuli-Cigánd /2012/
  • Görög focisuli-Plimob Sighet /2012/
  • Görög focisuli-Mészöly focisuli
  • Ma: 409

    Ebben a hónapban: 11350

    Összesen: 122076
    Login