Tornagyőzelemmel kezdte U 9-es csapatunk a regionális bajnokságot Nyírmadán.



Sikeresen ért véget az U 9-es csapatunk számára , egyesületünk által szervezett regionális bajnokság első fordulója Nyírmadán. Sokáig bizonytalan volt a bajnokságban részt vevő csapatok száma. Sajnos a magyar csapatok részéről az érdeklődés nagyon gyenge volt, így egyesületünk indított két csapatot a tornán, és rajtunk kívül csak romániai csapatok vettek részt az első fordulóban. A tornán való részvétel továbbra is nyitott és szívesen látunk további jelentkezőket is. A tornán az "A" csapatunk magabiztosan menetelt a tornagyőzelem felé, és ellenállhatatlanul szerezte meg az első helyet. A "B" csapatunkban az eddig kevesebbet játszó gyerekek kaptak helyet, és ők is helytálltak az erős mezőnyben. Reméljük az ő szereplésük is folyamatos marad, és ez a sorozat is a fejlődésüket szolgálhatja hosszú távon, ez rajtuk és a szülőkön múlik elsősorban. Szép volt fiúk, Hajrá GFS.

Eredmények.

Görög focisuli "A"-Görög focisuli "B" 5-0 G: Benkő /4/, Czérna
LPS Satu Mare-Juniorul Satu Mare 2-0
IL Calcio Satu Mare-Kinder Carei 3-0
Görög focisuli "A"-Juniorul Satu Mare 3-0 G: Csatári, Czérna, Bíró
IL Calcio Satu Mare-LPS Satu Mare 0-4
K Carei-Görög focisuli "B" 1-1 G: Simon
Görög focisuli "B"-Juniorul Satu Mare 0-2
Görög focisuli "A"-IL Calcio Satu Mare 7-1 G::Czérna /3/. Benkő /2/, Csatári, Tóth
Juniorul Satu Mare-K. Carei 2-1
Görög focisuli "B"-IL Calcio Satu Mare 0-1
LPS Satu Mare-K. Carei 0-0
Görög focisuli "B"-LPS Satu Mare 0-3
IL Calcio Satu Mare-Juniorul Satu Mare 3-0
Görög focisuli "A"-K. Carei 3-0 G: Benkő, Czérna, Csatári
Görög focisuli "A"-LPS Satu Mare 5-0 G:Benkő/2/, Bíró/2/, Czérna

A tabella állása:

hely csapat M GY D V RG KG P
1. Görög focisuli "A" 5 5 0 0 23 1 15
2. LPS Satu Mare 5 3 1 1 9 5 10
3. IL Calcio S. Mare 5 3 0 2 8 11 9
4. Juniorul S. Mare 5 2 0 3 4 9 6
5. Kinder Carei 5 0 2 3 2 9 2
6. Görög focisuli "B" 5 0 1 4 1 12 1

A torna gólkirálya. Benkő László /GFS/ 9 gól
A torna legjobb játékosa: Mihai Eduard /LPS Satu Mare/
A torna legjobb kapusa. Sanfira Carmin /IL Calcio Satu Mare/

Csapataink tagjai. Kovács M, Tóth R, Bíró R, Csatári G, Benkő L, Czérna E, Székely B, Illés G, Simon T, Erdélyi I, Kósa M, Jene G.

A góllövőlista állása:

Név Csapat Gól
Benkő László GFS 9
Czérna Erik GFS 7
Fedorca Michael IL Calcio S. M. 4
Süveg Nándor LPS S. M. 4
Csatári Gergő GFS 3
Bíró Roland GFS 3
Bicuschi Vlad IL Calcio S. M. 3
Vajda Krisztofer Juniorul S. M. 3
Gnaudt Antonio LPS S. M. 3
Muresan Saul LPS S. M. 2
Drutas Alex Kinder Carei 2
Tóth Roland GFS 1
Simon Tamás GFS 1
Bota Marco IL Calcio S. M. 1
Rat Raul Juniorul S. M. 1


2012.03.31.
  
Ketrecharcos
2017-10-25 13:46:39
Szasztok :D
Ferike
2017-09-28 20:44:27
Jó volt ma az eddzés $anyi Bá$tyám.
Migráns
2017-09-27 14:20:03
Már ti beszöktetek?
Sanyi
2017-09-27 14:18:24
$emy rottyul wok bá$tya...Hónap talizunk eddzésen
Sanyi
2017-09-27 14:13:32
Am mikó lessz eddzés?
tokár attila
2017-05-29 10:38:07
csababá nem lehet meni tarpára a kis csapatba focizni
Jóni arnold
2016-12-13 12:34:22
hogy vana család
udvözli Izso Sándor is

GCs
2016-10-30 21:34:03
Gyulaháza-Görög FS. 2:3
Gratulálok! 3meccs 9 pont.
GCs
2016-10-30 21:32:52
Görög FS.-Nyírgyulaj 4:3
Megvan a második.
GCs
2016-10-15 21:58:21
Mándok - Görög FS. 0- 5
Gratulálok gyerekek!!








  • Egy régi film a Görög focisuliról
  • Meglátja mester menni fog.
  • Győznünk kell!!!!!
  • Görög focisuli-Somesul satu Mare U 9
  • Görög focisuli-Kinder Carei 1.rész U9
  • Görög focisuli-Kinder Carei 2.rész U9
  • Görög focisuli-IL Calcio Satu Mare Döntő U9
  • Görög focisuli-Loki focisuli U9
  • Görög focisuli-Loki focisuli U9 2.rész
  • Görög focisuli - Halásztelek U 9 /2011/
  • Görög focisuli - Pénzügyőr U 10 /2011/
  • Görög focisuli - LPS satu Mare 2012
  • Görög focisuli -Kinder Carei U 10 /2012/
  • Görög focisuli-Hírös Ép Kecskemét /2011/
  • Görög focisuli-Plútó Eger /2011/
  • Görög focisuli - Viitorul Zalau /2012/
  • Görög focisuli-Cigánd /2012/
  • Görög focisuli-Plimob Sighet /2012/
  • Görög focisuli-Mészöly focisuli
  • Ma: 241

    Ebben a hónapban: 8300

    Összesen: 121682
    Login