U 9-es csapatunk 4. helyen végzett Hajdúnánáson.



Az év talán legszínvonalasabb tornáján szerepelt Hajdúnánáson U 9-es csapatunk. Már a csoportbeosztás sem volt semmi, /bár a többi csoport is szuper erős volt!/ Sajnos a Nyíradony csapata nem érkezett meg /nem először/, így a csoportmérkőzések azonnal élesbe fordultak. Itt követtük el az első botlást, hiszen ha csoportelsőként jutottunk volna tovább, a legkönnyebb ágon menetelhettünk volna a döntőig, de nehézzé tettük magunk számára a további utat és a későbbi tornagyőztest sodortuk saját utunkba. A hármas döntőbe jutásért az év legnagyobb meccsét játszottuk a Mészöly focisuli ellen 2 perccel a mérkőzés vége előtt győzelemre álltunk, de hagytuk az ellenfelet kiegyenlíteni, sajnos a büntetőrúgások, amelyek ebben az évben annyiszor hoztak szerencsét ezúttal nem sikerültek és a 4-6 helyért játszhattunk. Itt már nem ismertünk kegyelmet, és jó játékkal, helyenként sziporkázva magabiztosan szereztük meg a 4. helyet. Jó érzéssel vehettük tudomásul, hogy a mezőnyben mindenki elismerően szólt rólunk, és nem volt olyan csapat, aki szívesen játszott volna ellenünk. Gratuláció illeti a gyerekeket, hiszen játékban ismét megmutattuk erősségeinket, és az eredmény is csupán azok számára lehet csalódás akik nem voltak ott a tornán. Hajrá GFS. Szép volt fiúk!

Csoportmérkőzések:

Görög focisuli-Bükkábrány 8-0 G: Benkő /4/, Csizmadia /2/, Bíró,Csatári

Görög focisuli-Loki focisuli 1-0 G: Benkő

Görög focisli-MFK Kosice  0-1 

Elődöntő:

Görög focisuli-Mészöly focisuli 1-1 be: 0-1 G: Czene

4-6 helyért:

Görög focisuli-Sajóvölgye Focisuli 5-0 G: Czene /2/, Csizmadia, Csatári, Benkő

Görög focisuli-DVTK 1-0 G: Csizmadia

A torna végeredménye:

1. Mészöly focisuli
2. MFK Kosice
3. Nyírsuli
4. Görög focisuli
5. DVTK
6. Sajóvölgye FS
7. Hajdúnánás
8. Loki focisuli
9. Hajdúszoboszló
10. Borsod Volán
11.Bükkábrány
12.Il Calcio Satu Mare
13.Hajdúböszörmény
14.Berettyóújfalú
15.Nyíradony


Csapatunk tagjai: Kovács M, Tóth R, Erdélyi I, Csatári G, Czene Z, Benkő L, Bíró R, Czérna E, Csizmadia Z

2012.05.05

Fradi
2018-08-09 09:19:31
Miért szünt meg a csapat?
Szitó Bence
2018-04-01 20:35:46
sziasztok kemenyek
Szitó Bence
2018-04-01 20:35:05
sziasztok
Ketrecharcos
2017-10-25 13:46:39
Szasztok :D
Ferike
2017-09-28 20:44:27
Jó volt ma az eddzés $anyi Bá$tyám.
Migráns
2017-09-27 14:20:03
Már ti beszöktetek?
Sanyi
2017-09-27 14:18:24
$emy rottyul wok bá$tya...Hónap talizunk eddzésen
Sanyi
2017-09-27 14:13:32
Am mikó lessz eddzés?
tokár attila
2017-05-29 10:38:07
csababá nem lehet meni tarpára a kis csapatba focizni
Jóni arnold
2016-12-13 12:34:22
hogy vana család
udvözli Izso Sándor is









  • Egy régi film a Görög focisuliról
  • Meglátja mester menni fog.
  • Győznünk kell!!!!!
  • Görög focisuli-Somesul satu Mare U 9
  • Görög focisuli-Kinder Carei 1.rész U9
  • Görög focisuli-Kinder Carei 2.rész U9
  • Görög focisuli-IL Calcio Satu Mare Döntő U9
  • Görög focisuli-Loki focisuli U9
  • Görög focisuli-Loki focisuli U9 2.rész
  • Görög focisuli - Halásztelek U 9 /2011/
  • Görög focisuli - Pénzügyőr U 10 /2011/
  • Görög focisuli - LPS satu Mare 2012
  • Görög focisuli -Kinder Carei U 10 /2012/
  • Görög focisuli-Hírös Ép Kecskemét /2011/
  • Görög focisuli-Plútó Eger /2011/
  • Görög focisuli - Viitorul Zalau /2012/
  • Görög focisuli-Cigánd /2012/
  • Görög focisuli-Plimob Sighet /2012/
  • Görög focisuli-Mészöly focisuli
  • Ma: 405

    Ebben a hónapban: 11186

    Összesen: 122334
    Login