Családi nap Vásárosnaményban




Hagyományosan családi nappal zárta egyesületünk az évet Vásárosnaményban a sportcsarnokban. A reggeli érkezést követően a gyerekeket csapatokba osztottuk, és kezdetét vette a házibajnokság korosztályonként. Természetesen nem az eredmény volt a fontos, hanem a jó hangulatú, önfeledt játék. Eközben a csarnok előtt az ebéd is készült /nagy volt a forgalom az üst körül/, amit csapatunk sofőrje "Kifli bácsi" készített, nagy szakértelemmel. Az eredményhirdetés előtt anyukák-anyukák mérkőzés következett, ami talán a nap legszínvonalasabb mérkőzése volt, több igen tehetséges játékos mutatta meg tudását. A gyerekek által legjobban várt eseményt még az ebéd előtt megtartottuk: kiosztásra kerültek az Év felfedezettje-, és az Év játékosa- díjak. Külön elismerésben részesültek a egyesületünket legnagyobb összeggel támogató cégek képviselői is, de mindenkinek köszönettel tartozunk, aki bármekkora felajánlással hozzájárult a TAO pénzek lehívásához. A díjkiosztást követte az ebéd, majd a program az előzetesen meghirdetetteknek megfelelően a mindenki - mindenki elleni mérkőzésig fokozódott! Reméljük mindenki jól érezte magát. Köszönet az egész éves munkáért, edzőknek, szülőknek, gyerekeknek!

                    Az év felfedezettje             Az év játékosa          


2004                       Bíró Bence                             Kósa Márk

2003                    Dankó Nándor                       Csatári Gergő

2002                      Kópis Alex                            Koszta Zoltán

2001                    Gyüre Tamás                                    -

2000                      Tári Patrick                  Tamás Levente, Ari Attila

1999                            -                                        Zán Bence

1998                     Tári Csaba                             Nagy Máté

Az év feltörekvő nemzedéke- díj:   Szitó Bence, Szónok Dominik
















































2012.12.30

Warning: include(uzifal.php) [function.include]: failed to open stream: No such file or directory in /USER/gorogfocisuli/gorogfocisuli.hu/www2/core_theme_footer.html on line 12

Warning: include(uzifal.php) [function.include]: failed to open stream: No such file or directory in /USER/gorogfocisuli/gorogfocisuli.hu/www2/core_theme_footer.html on line 12

Warning: include() [function.include]: Failed opening 'uzifal.php' for inclusion (include_path='.:/servers/php/lib/php') in /USER/gorogfocisuli/gorogfocisuli.hu/www2/core_theme_footer.html on line 12








  • Egy régi film a Görög focisuliról
  • Meglátja mester menni fog.
  • Győznünk kell!!!!!
  • Görög focisuli-Somesul satu Mare U 9
  • Görög focisuli-Kinder Carei 1.rész U9
  • Görög focisuli-Kinder Carei 2.rész U9
  • Görög focisuli-IL Calcio Satu Mare Döntő U9
  • Görög focisuli-Loki focisuli U9
  • Görög focisuli-Loki focisuli U9 2.rész
  • Görög focisuli - Halásztelek U 9 /2011/
  • Görög focisuli - Pénzügyőr U 10 /2011/
  • Görög focisuli - LPS satu Mare 2012
  • Görög focisuli -Kinder Carei U 10 /2012/
  • Görög focisuli-Hírös Ép Kecskemét /2011/
  • Görög focisuli-Plútó Eger /2011/
  • Görög focisuli - Viitorul Zalau /2012/
  • Görög focisuli-Cigánd /2012/
  • Görög focisuli-Plimob Sighet /2012/
  • Görög focisuli-Mészöly focisuli
  • Ma: 314

    Ebben a hónapban: 10855

    Összesen: 122607
    Login